top 5 nyári rúzs.

július 29, 2015

A makeup addict tag bejegyzésben már kiderült, hogy a szép rúzsoknak nem tudok ellenállni és csak nő és nő a számuk. Éppen ezért úgy gondoltam megmutatom melyik az 5 kedvenc nyári rúzsom.

Maybelline Color Sensational - 540 Hollywood red
A névvel ellentétben nem egy tipikus Marilyn Monroe vörös rúzs. Ugyanakkor kicsit nehéz meghatároznom, de én inkább mályvásnak mondanám. Nagyon jól pigmentált és könnyen siklik az ajkakon. Kivételesen ezt ütögető mozdulatokkal szeretem felvinni, mert úgy nem olyan erős, hanem inkább hétköznapi. Kellemes viselet az ajkakon, szinte észre sem veszem, hogy rajtam van.

L'Oréal Color Riche Collection Exclusive - Eva's nude
A kedvenc nude rúzsom. :) A kollekciót híres színésznőkkel közösen alkotta meg és népszerűsítette a L'Oréal. A különböző bőr, haj és szemszínű sztárokkal azonosulva könnyebb kiválasztanunk a saját külsőnkhöz megfelelő nude rúzst. Nekem Julianne Moore színe az ideális, ennek ellenére én mégis a latin szépség, Eva Longoria árnyalatát választottam. Cseppet sem bántam meg, mert nagyon szépen illekszedik az ajkaim színéhez, így szinte csak kiemeli azt, enyhén barackos színével. A krémesebb rúzsok közé tartozik, ennek ellenére mégsem maszatolódik. Evést, írást már kevésbé bírja és hosszú távon egy kis szárító hatása van. Mindezek ellenére mégis az egyik kedvencem.

Chanel Rouge Coco - 428 Légende
Egy tesztet már írtam róla, ahol az egész Rouge Coco kollekcióról is olvashattok. Most azonban csak a lényegre hagyatkoznék. Mikor megláttam a DOVEX goodie bagembe nagyon örültem, de az árnyalat mégsem tetszett annyira. Hosszas barátkozás után viszont most már az egyik kedvencem. Mivel ez egy high-end darab ennek megfelelően az ára is elég borsos (10000 Ft) ezért magasak voltak az elvárásaim. Az állaga tényleg egészen más, mint a megszokott drogériás daraboké. Pigmentáltságra nem lehet panasz, hiszen egyetlen húzás is elegendő. Nem ül meg az ajak ráncaiba és egyáltalán nem szárít. Órák elteltével pedig egyenletesen kopik. Amin én még nagyon meglepődtem, az a poháron hagyott nyoma. Szín nem marad az üveg falán, csak egy viaszos réteg. A pinkes, rózsás színe pedig a legegyszerűbb nyári szettet is feldobja. Ha egy tökéletes darabra vágytok és a pénz nem számít, csak ajánlani tudom.

Avon Színmegújító ajakrúzs - Matte Peach
Igen, ilyenkor sem tudok lemondani a matt finishről. Az Avon pedig nagyon jól megalkotta ezt a formulát. A hőségben sem szárít, a színe pedig tökéletes. A barackos, korallos színek nélkül nem múlhat el a nyár. Tartósságra, pigmentáltságra itt sincs panasz, nem véletlen, hogy a júniusi kedvencek között is ott volt a Matte Rose-zal együtt.

NYX Soft Matt Lip Cream - 01 Amsterdam
És hát mit érnek a nyári bulik igazán vibráló, piros rúzs nélkül? Őszintén szólva elég ritkán nyúlok piros rúzsért, de akkor szinte mindig ehhez a darabhoz. Szerintem már be sem kell mutatnom hiszen ITT és ITT már minden infót megosztottam a NYX ajakkrémjéről.

balról jobbra: Maybelline, L'Oreal, Chanel, Avon, NYX
balról jobbra: Maybelline, L'Oreal, Chanel, Avon, NYX
Ezek lennének az én kedvenc nyári rúzsaim. Tudom nem túl harsány egyik sem, de mégis imádom őket. Vibráló korall és enyhe rózsás árnyalatból sajnos még nem sikerült megtalálnom a kedvencem, így szívesen fogadom az ötleteket. ;)



Ti milyen rúzst használtok nyáron? Próbáltátok már valamelyiket?

facebook | instagram | bloglovin | magyar blogok | weheartit | pinterest | krémmánia

18 megjegyzés

  1. "Ha egy tökéletes darabra vágytok és a pénz nem számít, csak ajánlani tudom" - ez nevetséges, biztos van ilyen olvasód, akinek nem számít hogy tízezret kell kiadni egy rúzsért, ugye? Csak azért mert tesztelni kaptad - nem hiszem, hogy neked se számítana az a 10.000 Ft és megvennéd magadnak.... ne legyél álszent!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen...sokszor érzem úgy, hogy a blogok egyfajta gondtalan, a valódinál, a való életnél egy jóval idillibb képet sugároznak, ahol tényleg az a legnagyobb gond, hogy a 10ezres rúzsomat kenjem e fel ma, vagy a másik 10ezres rúzsomat? ... Nem biztos, hogy jó, ha elmegyünk ebbe az irányba. Sokkal jobb, azért a Földön maradni. Persze, szórakozás a blog, de ne legyünk már annyira eltorzulva, hogy tízezrek csak úgy röpködjenek, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Én pl. becsben tartok minden tízest, mert egy havi bérlet, több havi villanyszámla... sokszorosan igazak a fentebb említettek, ha tesztelésre kaptad a cuccost.

      Törlés
  2. Kedves Névtelen! Lehet nehéz elhinni, de vannak emberek, akik inkább megvesznek egy drágább, minőségibb rúzst, mint egy olcsó drogériást... Nekem is van Chanel, YSL, Dior, és imádom mindegyiket! Ha nem telik rá, nem kell megvenni, ennyi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elolvastad, amit írtam? Mert bazira nem erről van szó. Arról van szó, hogy életében nem vett magától Chanel rúzst, kapott tesztelni egyet, ne legyen már ekkora arca, hogy ingyen kapta és csak úgy oda odahányja, hogy hát kb nem számít az a tízezer forint, vegye meg azember ha tetszik neki - jajám, úgy könnyű, hogy ingyen kaptad, de magadtól nem hiszem, hogy kiadnál rá 10 ezret. ÁLSZENTSÉG. Remélem sikerült értelmezni másodjára. ;)

      Törlés
    2. Ha elolvasnád mit írt. Nem azt mondta, hogy KÖTELEZŐ megvenni, hanem azt, hogyha nem számít, ergo megengedheted magadnak.... o.k vettem Te nem engedheted meg, de én például igen. Ennyi a különbség kettőnk között. Arról én nem tehetek, hogy neked nem olyanok az életkörülményeid, mint nekem.

      Törlés
    3. Lehet megengedheted magadnak, de - meg ne haragudj -hogy észt nem osztottak mellé az is egészen biztos, mert még mindig egy szóval nem volt SEHOL leírva, hogy én mit engedhetek meg magamnak és mit nem. :D És még mindig nem ez a lényege a hozzászólásomnak. De örülök, hogy neked jól esik így ezzel felvágni, emberileg biztosan több leszel tőle. Ja várj....NEM. :D

      Törlés
    4. A nagyon gazdag és ezért nagyon jó ember névtelennek írom, hogy
      "Ha nem telik rá, nem kell megvenni, ennyi..." ha nem telik rá = nem tudod megvenni, ennyi. Ugye a "nem telik rá" kifejezésnek ez az értelme.
      Annyira, de annyira örülök neki, hogy neked telik rá és külön öröm, hogy ennyire büszke vagy erre a teljesítményre. Tényleg örülök neked, ezzel rengeteget letettél az asztalra, hogy minden "Chanel, YSL, Dior" rúzsodat imádod. Le a kalappal!

      Törlés
  3. Nos akkor tisztázzuk a dolgokat.
    Teljes mértékben egyet értek azzal, hogy a magyar társadalom többsége nem engedheti meg magának, hogy 10000 Ft-ért vásároljon rúzst. Mindenesetre nem gondolom, hogy ezért egy magyar blogon "nem szabad" high-end termékről írni. Azért mutattam be a 4 drogériás termék mellett azt az 1 darab Chanel rúzst, mert szeretem. És ha valaki olyan rúzsmániás, mit én és úgy dönt rááldoz nagyobb összeget egy rúzsra akkor az tegye. Bátran vegye meg ezt, mert szerintem tényleg jó. Mert attól, hogy valami high-end és csilil-vili még nem feltétlen bomba minőségű, de ez igen. Ha valaki ezek után megveszi akkor nem azt fogja mondani, hogy kiadtam egy csomó pénzt érte és a Rimmel-es rúzsom ezerszer jobb, amiből 5-öt is vehettem volna ezen az áron.... Nem írtam, azt, hogy mindenki szaladjon és vegye meg mert nem lehet nélküle élni... Értő olvasás....
    Másfelől mindenki maga dönti el mire költi a pénzét. Én kapásból 5 embert fel tudnék sorolni, akit személyesen ismerek és lazán kiadna érte ennyi pénzt. Én pl egy táskára soha nem adnék 10-20000 Ft-ot mert nem érdekel, de egy valóban jó arcápolási termékért simán kiadok 6-7000 Ft-ot. Mindenki döntse el maga mire költi a pénzét, nem tudom miért kell ezen ennyire drámázni. Nekem is van egy havi keretem, amit smink és bőrápolási termékekre költök el. Van olyan hónap, hogy ez 2 termékbe merül ki mert magasabb összegért veszem, de van, hogy 8-10 cuccot vásárolok, mert olcsó.
    Mindenki kutakodjon a saját pénztárcájába és döntse el maga mit engedhet meg és mit nem. Igen, valóban ajándékba kaptam a terméket, de ettől függetlenül megengedhetem magamnak, hogy a saját keresetemből is megvegyem ha annyira akarom. De szerintem ez rohadtul nem tartozik senkire, ahogy az sem, hogy bárki mennyi pénzt visz haza és mire költi azt.
    Ezzel én ezt le is szeretném zárni és nem is kívánom folytatni.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Már tegnap is szerettem volna írni néhány sort az első névtelen kommentjére reflektálva, de kíváncsi voltam Ingrid válaszára. Azóta persze több komment is érkezett, de még mindig nem jöttem rá, hogy hogy jutottunk el 5 szuper rúzs bemutatásától a pénztárca kérdésig. Na mindegy. Nem értem miért kellett ezen a mondaton kiakadni, a blogger csak megjegyezte, hogy ha valaki szeretne egy Chanel rúzst, bátran ajánlja neki ezt az árnyalatot. Még valami: régi vágyam a Mac Russian Red árnyalata, de 5900 Ft-ot nem akartam csak úgy kiadni rá, ezért januárban egy kis perselybe elkezdtem gyűjteni az aprókat, nem vettem rúzst drogériában és hopp, április végére megvolt a hőn áhított rúzs ára. Nem sajnáltatni kell magad, vagy irigyelni mástól, hogy neki van, hanem tenni kell érte, hogy te is megkaphasd az áhított akármit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rátapintottál a lényegre. Az egészben az dühít most már a legjobban, hogy senki észre nem veszi miről szól valójában a poszt. A blog 6. legolvasottabb bejegyzése lett, de nem a tartalom miatt, hanem a "balhé" miatt és ez az ami borzasztóan elszomorít. :/
      Másfelől meg én is pont ilyen gyűjtögető vagyok, mint Te. Lehet, hogy "csak úgy" én sem venném meg, de simán gyűjtenék rá. Ennyi.
      Köszi a hozzászólást. :)

      Törlés
  6. Lehet hülye vagyok de én nem az irigységet láttam abban az első névtelen kommentben, hanem hogy inkább azt nehezményezi ahogyan és amilyen könnyedséggel kijelentette Ingrid hogy "ha tökéletes darabra vágytok és a pénz nem számít". Számomra, mint olvasó meglehetősen sértő ez a feltételezés, hogy nem számít a pénz, hát hogyne számítana 10 ezer forint...Bettynova kommentjével értek egyet, nagyon sok blogger kezdi azt az emberek képébe nyomni hogy az élet egy habos babos könnyű valami ahol csak úgy tűnik, repkedhetnek a tízezresek. Nem érdekel kinek mennyi pénze van,és mire költi, de ez a megjegyzés nálam is eredményezett egy szemöldökvonogatást. A jövőben lehet óvatosabban kellene fogalmazni- ennyi az egész.
    Bár az tényleg érdekes, hogy az ilyen kapott high-end cuccok mindig annyira jónak vannak beállítva a bloggerek leírásaiban, hogy már-már hihetőek lennének ha... Nem fejezem be a mondatot, mert ebből is csak vita lenne. Ingrid egészen normálisnak tűnne, mert a képei jók és igényesek, a tesztjei lényegre törőek, de egy-egy ilyen polgárpukkasztó mondat után elgondolkodom, hogy van-e értelme olvasnom a blogot (nem kell megsértődni, és nem kell azt írni hogy jaj akkor ne olvasd a blogot, mert az abszolút nem fest jó képet egy bloggerről). Csak meg kellene válogatni hogy mit ír le az ember. Nyilván nem hallhattam a hangsúlyt hogy az író hogyan mondta volna de bennem is ambivalens gondolatokat ébresztett az a mondat és ez nem jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pontosan ezért van mindenki kiakadva arra a mondatra. Mert ingyen kaptam és fellengzősködöm.... Nem, egyáltalán nem így értettem, sajnálom ha valakinek ez bántó, de a szar magyar helyzet ellenére is el kell fogadni, hogy van akinek 10000 Ft nem pénz. Nekem is pénz, én se szórom ki az ablakon, de egy drága és tényleg jó rúzsért képes lennék ennyit kiadni. Lehet, sőt biztos, hogy akkor mellé már nem vásárolnék másik 10 drogériás sminkcuccot... És csak Rékát tudom ismételni, spórolni is lehet. De pont ezért van 4 másik szintén tök frankó drogériás, elérhető árú rúzs felsorakoztatva, csak ezt már senki nem veszi észre....
      Nem, nem fogom azt mondani, hogy akkor ne olvass, mivel nem is tudom ki vagy, hogy eddig követtél-e avagy csak ide tévedtél. Szólás szabadság van, mindenkinek joga van a negatív véleményhez is, ezért nem is törlöm ki őket, pedig megtehetném. Másfelől meg örülök, hogy végre van aki nem csak alpári módon tud negatív véleményt mondani, mert úgy gondolom, hogy mindenki aki nem tetszését nyilvánította ki azt elfogadható módon tette.
      Elolvasom és elfogadom amit mondasz, de szerintem félre értjük egymást . Ennyi az egész.

      Törlés
  7. Szerintem minden ember más. Mások a körülményeink, a felfogásunk. Bloggereknél is így van. Láttam olyat, aki kapott tesztelésre high end terméket és simán megmondta hogy pénzért nem venné meg, de nem azért mert nem jó, hanem mert neki ez túl van a lélektani határon.
    Érdekes, hogy ha valaki egy marék 4000Ft-os körömlakkról ír, vagy játszi könnyedséggel veszi sorban az ILNP lakkokat és a többi több ezer Forintos lakkot, akkor soha senki nem ír ilyeneket, mert az tök természetes. :D

    Az egész egyszerűen annyi, hogy ha valaki úgy érzi megér neki egy rúzs 10 ezret, akkor vegye meg, ha megteheti. Az ő dolga. Körömlakknál ugyanez van. Más élelmiszerből vesz minőségibbet, megint más meg könyveket vásárol. De mindenki arra költ amire akar.
    Számomra is van olyan termék amit az ára miatt nem vennék meg, sőt spórolni is feleslegesnek tartok rá.

    Szerintem ha Ingrid a saját pénzéből vette volna a rúzst, akkor nincs ez a negatív visszajelzés. Sajnos itthon beauty körökben még mindig összehúzott szemmel méregetik egymást a lányok, hogy ki mit kapott tesztelésre, stb. Azzal, hogy könnyedén fogalmazott szerintem nincs baj, csak sajnos sokan ezt is hajlamosak magukra venni.

    Az viszont igaz, hogy a beauty világ tényleg kezdi elferdíteni egy kicsit az embereket. Én láttam olyan bloggert aki anno azt hangoztatta, hogy sose fizetne 1000 Forintnál többet egy lakkért, most pedig szinte minden hónapban ír legalább egy olyan lakkról ami bőven többe kerül ennél. Lettek olyan termékek, amik egyfajta státusz szimbólummá váltak. A Tangle Teezer, a Naked paletták, bizonyos lakkok, a MAC rúzsok, stb. És mivel mindenki ezekről ír, az egyszerű ember egy idő után úgy érzi, hogy ha valaki akar lenni, akkor neki is szüksége van ezekre. Ez egy biznisz, ami korábban csak a reklámokban és a magazinokon keresztül működött, ma már itt a blogokon keresztül és a youtube-on is.

    De szerintem senkinek sincs joga a másik pénztárcájában turkálni. Ha tesztelésre kapta, az is az illető magánügye. Attól még szeretheti úgy, hogy megvenné a saját pénzéből is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Más élelmiszerből vesz minőségibbet, megint más meg könyveket vásárol." Ez bennem is megfogalmazódott. Minden embernek van valami olyan, amire nagyobb összeget is áldoz, míg másra nem.
      Másfelől ez az egész ajándékozás valóban biznisz, de szerintem, ha az ember okosan csinálja (ez alatt nem azt értem, hogy csupa szépet ír mindig) jó üzlet lesz belőle. Nem is kell messze mennem. Ott van LakkomLakkom Edina, akinek most már egy saját PicturePolish lakkja van és ez elképesztő. Én nagyon örültem mikor megláttam és úgy vettem észre más is büszke rá, hiszen ez baromi nagy elismerés. De gondoljunk csak kicsit bele abba, ha a közös munkát elutasította volna a legelején, valószínű, hogy nem létezne a Magic (a saját árnyalata). Szóval tényleg olyan rossz ha egy blogger társul egy céggel? Nem hinném.

      Törlés
  8. Bevallom, nem vagyok nagy rúzsos, mondhatni "csak a balhé miatt jöttem". Pontosabban a következő bejegyzés miatt megnéztem, miről volt is itt szó.
    Őszintén szólva az említett mondatot talán én is picit máshogy fogalmaztam volna, de összességében nem gondolom, hogy Ingridet támadni kellene érte. Sajnos az olvasókban általában van egyfajta ellenérzés az ajándékba/tesztelésre kapott termékekről írt véleményekkel kapcsolatban: tényleg tetszik neki, vagy csak azért írja, hogy kapjon terméket legközelebb is? Ha nem tetszene, azt is megírná? Megvette volna a saját pénzéből is?
    Ezt persze sosem tudhatjuk igazán, de azért a blogger írásai alapján nagyjából láthatjuk, hogy miről lenne szó.
    Szerintem nem kellene egymás pénztárcájában turkálni, mindenkinek a magánügye, hogy megvesz-e egy tízezer forintos rúzst, vagy sem. Sajnos Magyarországon ma nem sokan engedhetik meg maguknak, de azért vannak néhányan. Ezért nem őket kell utálni. Azokra sem fúj senki, akik minden nap másik több ezer forintos körömlakkot mutogat a blogján (egészségére, én is nézegetem őket, mert gyönyörűek), akkor ne legyünk képmutatóak itt sem.
    Én pl nem vennék ennyiért rúzst, mert nem vagyok rúzsos, viszont veszek ennyiért arckrémet, mert pl azt tartom fontosabbnak.
    Az a vicc, ha drága termékeket mutogat az ember azért támadják (kissé sarkítva ugyan), ha pedig olcsót, akkor az a baj (én megkaptam anno egy trolltól, hogy csak olcsó termékeket használok, azt sem tudom mi az az Estéé Lauder és társai...).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emberi butaság. Sajnálom, de arra, hogy azért szólt meg valaki, mert olcsó termékeket is használsz arra nem tudok mást mondani. Az a sok PC termék nem tűnt fel neki, mert azt nem két fillér....
      Összességében egyet értek Veled és örülök, hogy megosztottad a véleményedet, akkor is ha csak a "balhé miatt jöttél". :)

      Törlés
    2. Akkor még nem használtam PC termékeket, amikor azt a kommentet kaptam :)
      Nem különösebben érdekelt az a megjegyzés, mert szerintem is butaság, csak azt akartam vele érzékeltetni, hogy a trolloknak mindegy, mi a szitu, mindenbe bele tudnak kötni... Valakinél abba, hogy csak olcsó cuccokat használ, másokat meg azért mert egy drága rúzst dicsér...

      Törlés