NOTD #22
február 18, 2017
Amikor a 2016-os összefoglalót írtam, akkor ébredtem rá, hogy csupán egyetlen NOTD készült az óévben. Sőt mi több, igazából nem arról van szó, hogy nem készítettem bejegyzést, hanem tényleg csak párszor volt kilakkozva a körmöm. Ezen mindenképp szeretnék változtatni, hiszen régen nagyon szerettem a vasárnap délutánokat egy kis kreatív festegetéssel tölteni. Nem vagyok annyira ügyes lakkozás tekintetében, de remélem egy kis inspirációval szolgálhatok Nektek. :)
A mai manikűr alap színének ezt a kissé behatárolhatatlan árnyalatú Catrice körömlakkot választottam, amire egy ferde, aranyló díszítést készítettem. Én nagyon szeretem az ilyen egyszerű megoldásokat, hiszen az elkészítése könnyű, de a végeredmény mégis mutatós. A Catrice mély bordós, lilás, már-már fekete színű lakkját egy rétegben vittem fel, majd hagytam jól megszáradni. Ezután egy régi francia manikűr matricát helyeztem fel, majd a körmeim végére (szintén egy rétegben) felvittem ezt a csodaszép arany színt. Óvatos, de határozott mozdulattal leszedtem a matrica csíkot, és egy fényes fedőlakkal fejeztem be a manikűrt.
Alapként egy körömerősítőt vittem fel, mert sajnos megint nagyon gyengék a körmeim. Remélem, hogy a korábban használt Essence körömerősítőhöz hasonlóan ez is segít majd a problémán. Alapként egyébként jól működött, szépen kitöltötte a barázdákat és könnyen terült rajta a következő réteg. Zárásként, ahogy azt említettem, egy magas fényű fedőlakkot választottam. Nem húzta el az előtte felvitt színt és nagyon szép, szinte gél hatású fényt kölcsönzött.
A manikűr kb. 4 napig volt hibátlan.
Használt körömlakkok
- Essence XXL Nail Thickener - körömerősítő alaplakk
- Catrice Noire Laquer - 02 Noir Rouge
- AVON Pro+ Hosszantartó körömlakk - Rosie Gold
- Essence Ultra Gloss Nail Shine - fedőlakk
Készítettek már hasonló manikűrt? Mit használtok a gyenge, lemezesen szétváló körmeitekre?
2 megjegyzés
Gyönyörű lett - a fotók is :) -.
VálaszTörlésKöszönöm szépen. :)
Törlés