Ahogy ígértem itt a folytatás az elfogyott termékekről. Az előző bejegyzést IDE kattintva tudjátok elolvasni.
Arcápolás
A dr. Organic teafás arclemosóról, már volt egy TESZT a blogon. Az ott leírtak továbbra is érvényesek és nagyon szeretem. Már újra is vásároltam. Nagyon nagy adag és egész pici is elég belőle, így teljesen megéri az árát.
Az Alverde Clear iszapos arclemosóról is jó véleménnyel vagyok. Szintén írtam már TESZTet róla. Lehet később még visszatérek hozzá.
A Garnier micellás víz nálam állandó darab. Ár-érték arányban szerintem verhetetlen.
Himalaya&Herbals Neem maszk a csodapakolás számomra. Ebben a posztban már áradoztam róla. Talán ez már a 4. tubus, amit elhasználtam belőle.
Bioderma Photoderm Spot 50+ fényvédő olyannyira bevált, hogy csak ezt használom azóta is. Gyorsan beissza a bőröm és nem hagy fehér, ragacsos érzést maga után. Mióta használom soha nem égett meg az arcom, nem véletlen, hogy a 2014 kedvencei között is helyet kapott.
Yves Rocher Sebo Végetal pórusösszehúzó szérummal kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Pontosabban fogalmazva a hatása tetszik, viszont az összetevő lista 3. helyén álló alkohol már annál kevésbé. A megvásárlásakor figyelmetlen voltam és csak jóval később vettem észre, hogy sajnos ez az irritáló összetevő ilyen előkelő helyet foglal el. A kiszerelése nagyon higiénikus és szép. Egy pumpálásnyi pedig az egész arcomra elég volt. Szilikon tartalma miatt a pórusokat is szépen finomította és tovább maradt matt a bőröm. Összességében szerettem, de sajnos a termékcsalád minden darabjánál ilyen elöl helyezkedik el az alkohol, ezért az Yves Rocher zsíros/kombinált bőrre való termékcsaládjával nem próbálkozom a jó vélemények ellenére sem.
Bioderma Atoderm Moisture Stick ajakbalzsam a legjobb, amit valaha próbáltam. Glamour napok alkalmával már meg is vetem az utánpótlást, részletesebben ITT olvashatok róla.
A Clarins tonikja egy Pixiboxos szerzemény volt. Nem igazán rajongok a tonikokért, de mivel ez nem tartalmazott alkoholt, elhasználtam. Számomra olyan se nem árt, se nem használ típusú termék.
A Clarins Hydra Quench hidratáló mini terméke is a Pixiboxban volt. Sajnos ez a termék nem az én bőrtípusomnak való, mégis nagyon megszerettem. Nem véletlen, hogy a januári kedvencek között is szerepelt. Újra nem fogom venni, mert nagyon ritkán van szükségem erősebb hidratálóra.
Uriage Isofill intenzív ráncfeltöltő szérum minta nagyon tetszett. Könnyen beszívódott és szépen feltöltötte a bőröm. Az teljes kiszerelés ára kissé borsos és nem gondolom, hogy az én korosztályomat célozza, így nem vettem újra.
A legnépszerűbb bejegyzés a blogon az Alverde koffeines szempilla szérumról szóló teszt. Nem hiába, hiszen valóban nagyon jól ápolja a pillákat. Erősíti, így jóval kevesebb hullik ki a napi sminklemosáskor. Állandó része az esti rutinnak, természetesen már az utánpótlás is megvan.
A Jimjams pórustisztító tapaszról IDE kattintva részletesebben is olvashattok. Sajnos nem váltotta be a reményeimet, csak pár mitesszert szedett ki. Más hasonló tapaszokkal próbálkozom most.
A Bielenda textil arcmaszkja Pixiboxos szerzemény. Örültem, hiszen a zsíros bőrre való jutott nekem, de sajnos semmi extra. Persze kellemes volt, meg utána finom puha lett a bőröm. Ha van is bármi hatással az olajos bőrre szerintem ahhoz több idő kell, nem csak egyszeri használat.
A Babydream nedves törlőkendője szintén állandó darab. Sok mindenre jó. Az INCI listája pedig nagyon szép, így arcra is bátran használom.

Sminktermékek
A képen nem szerepel, de egy Rimmel Stay Matt púder is elfogyott. Nagyon jó kis termék, ami valóban mattít.
Az Astor szemöldökceruza is az alap sminktermékeim közé tartozik. Nagyon szeretem a színét, jól satírozható és nem maszatolódik.
A Catrice Re-Touch Light-Reflecting korrektort nagyon szeretem. Az Ivory árnyalat rózsás színe jól elfedi a szemem alatti kékes karikákat. Az árát viszont sokallom, mert csak 1,5 ml-t tartalmaz. Most az új Rimmel Perfect Match korrektorát szeretném kipróbálni, de bármikor szívesen visszatérek hozzá.
Az Avon stiftes korrektora is elfogyott. Szem alá nekem az ilyen krémesebb állagú termékek nem válnak be, de a bőrhibákat annál szebben eltünteti.
Nos, végre a végére értem ennek a bejegyzésnek is. :)
Nektek milyen arcápolási- és sminktermékek fogytak el az utóbbi időben? Van amit Ti is kipróbáltatok?
- május 29, 2015
- 2 Comments