újoncok sorakozó! #2

szeptember 15, 2014

A mai szerzeményes bejegyzésben csak Avon termékek lesznek, a legutóbbi rendelésem szeretném megmutatni. A szemhéjfesték mellé most csak rúzsokat rendeltem. Utoljára a perfect kiss rúzsok közül válogattam, amiket nagyon meg is szerettem, így reménykedtem, hogy ezek is hozzák azt a hatást. Nos kijelenthetem, hogy első benyomásra túl is tettek rajtuk, további használat során pedig majd kiderül mennyire tartósak, esetleg szárítanak-e vagy sem.

Lássuk elsőként a kakukktojást.

Avon long lasting szemhéjfesték
infinite teal
Igazából nem rendeltetés szerű használatra vettem, hanem tusként szeretném alkalmazni. Nekem ez a kék szín szemfestékként már a "túl sok" kategóriába tartozik. Régóta vágyom már egy szép színes tusra, de nálam csak a zselések jöhetnek szóba, viszont abból kevés a színválaszték. Ha valaki mégis tud szép színben kapható tartós zselés tust az szóljon. :) Ebből adódóan gondoltam, hogy talán ez helyettesítheti (a krémes állaga miatt). A Maybelline color tattooval is próbáltam szép bronzos tusvonalat húzni, de sehogy sem akarta felvenni a festéket az ecsetem. Ezzel szemben ezt szépen felveszi, bár  ahhoz, hogy élénk színt kapjunk építeni kell. 

És akkor jöjjenek a rúzsok

Két rúzs a bold színmegújító kollekcióból van, a harmadik pedig egy color trend elements darab. Bevallom utóbbit kicsit féltem megrendelni mert volt már szerencsém hozzá a régebbi kiadásból. Annak a színe (poppy love) nagyon szép vörös volt, jól pigmentált így elsőre beleszerettem, de sajnos szárította az ajkaimat. 

Avon blod színmegújító ajakrúzs
bold bordeaux
Mikor először megláttam konkrétan rosszul lettem, hogy én ilyet biztos, hogy nem rendeltem, így egyből ellenőriztem a kupak alján lévő színkódot. Igen, a kép sem csalóka szinte már fekete, csak fény felé tartva látszik egy kis bordós szín. Mint kiderült ez igen is a bold bordeaux. Kissé kétségbe is estem, hogy mit vettem és csak akkor nyugodtam meg mikor meghúztam a swatch-ot. Nagyon megdöbbentem, ugyanis gyönyörű a színe és eszméletlen pigmentált. Szerintem egy igazán ütős őszi bordó (enyhe lilás) szín. Nagyon örülök, hogy megvettem, mert ez párom kérésére került a rendelések listájára. :)

Avon blod színmegújító ajakrúzs
bright nectar
Imádom a barackos, korallos árnyalatokat, sajnos a képen picikét pirosas. Nagyon jól pigmentált, jól kenhető és nem csúszkál. Kell ennél több elsőre? A csomagolása egyébként nekem nagyon tetszik, főleg a kupak tetején lévő kis üvegablak, amin keresztül látjuk a színt, így nem kell sokat bajlódni a kereséssel.

  
Avon color trend elements ajakrúzs
purely pink
Mint már fent említette vannak fenntartásaim ezzel a rúzzsal kapcsolatban. Habár így elsőre is nagyon különbözik a már meglévőtől. Korántsem olyan pigmentált mint a régi vagy a fent említettek, viszont krémesebb az állaga. Inkább csak enyhe színt ad az ajkainknak ami a rohanó hétköznapokra pont elegendő.

És végül a swatch-ok

A krémes szemhéjfesték 2 rétegben van a karomon. Nekem nagyon tetszik ez a nem túl erős, inkább babakék szín. Szintén 2 rétegben látható a color trendes rózsás rúzs. A bold rúzsok pedig egy rétegben, nem hiába mondtam, hogy nagyon pigmentáltak, szerintem ez a képeken is jól látszik.

Ti szoktatok az Avontól rendelni, próbáltátok már valamelyik terméket?

2 megjegyzés

  1. Gyönyörű színe van a "Bold Bordeaux"-nak.*_*Ősszel imádom a sötétebb rúzsokat:)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszik. :) Egyébként a katalógusba szerintem nincs olyan szép a színe, mint élőbe, így még inkább örülök, hogy megrendeltem. ^^

    VálaszTörlés