zenzero ékszereket kaptam.
január 10, 2015
A mai poszt az eddigiektől eltér, ugyanis két ékszert szeretnék bemutatni. Remélem nem bánjátok, mert a későbbiekben is szívesen írnék ilyen témában. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem az ékszereket, leginkább a fülbevalókat, de nyakláncból és gyűrűből sincs hiány. A mostani bejegyzésben pedig a két legújabb, gyönyörű és egyedi nyakláncot szeretném bemutatni, amit páromtól kaptam karácsonyra. Akik követnek facebookon vagy instagramon azok már láthattak fotót a két ékszerről, most pedig további részleteket is olvashatnak róluk.
Panka blogján találkoztam először Ági, azaz a zenzero.hu csodaszép ékszereivel, így nem volt kérdés, hogy a Jézuskának írt levelembe jó néhány ékszer helyet kapott. Az egyik egy csiszolatlan, zöld achát a másik pedig egy szintén csiszolatlan hegyikristály. Hozzám az arany közelebb és jobban is áll mint az ezüst, de több ékszer mind a két színben kapható. Maga a lánc és a medál réz ötvözet, de ez az oldalon is fel van tüntetve.
Megkérdeztem a páromat, hogy minden rendben ment-e a rendeléssel és határozott igennel válaszolt. A csomag teljesen sértetlenül 3 napon belül már meg is érkezett. Az oldalon lehet kérni díszdobozt is, így ha nem saját magunknak hanem ajándékba szánjuk akkor egy nagyon szép arany dobozt is vásárolhatunk mellé. Ami pedig nekem nagyon tetszett, hogy kaptam egy kis ametiszt amulettet is ajándékba egy kártyával, amire rá volt ragasztva egy teafilter (ez egyébként a kedvenc Pickwick teám). A papír másik felén pedig egy kedves üzenet áll az ékszer készítőjétől. Szerintem ezáltal sokkal személyesebbé és kedvesebbé válik az egész. :)
Egy szó mint száz, csodaszép ékszereket lehet találni Áginál. A zenzero oldala pedig folyamatosan frissül, így érdemes többször is visszanézni hozzá. :)
Hogy tetszenek Nektek az ásványi ékszerek? Szívesen olvasnátok ilyen jellegű bejegyzéseket?
10 megjegyzés
Csodálatosak! Nagyon gondolkozom, hogy meglepem magamat néhány szépséggel! :)
VálaszTörlésÉn csak ajánlani tudom. :) Szerintem nekem is bővül majd még a készlet.
TörlésNagyon szépek és elegánsak! ♥ Az zöldes árnyalat tetszik a legjobban. Már én is gondolkoztam, hogy választok valamit tőlük de még nem tudtam dönteni. :)
VálaszTörlésNe habozz. ;) Én nagyon szeretem őket, a legegyszerűbb outfitet is feldobja és különlegessé teszi. :)
TörlésNagyon szép mind a két nyaklánc, különösen a zöldes tetszik. :3
VálaszTörlésÉn is az achátot szeretem jobban, de a hegyikristályt mégis többet hordom, mert az mindenhez megy. :)
TörlésÉn is nagy ékszeres vagyok, imádom a különleges és egyedi dolgokat. A hegyikristályos nagyon tetszik!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy Nektek is ennyire tetszenek az ékszerek. Úgy látom van igény az ilyen jellegű posztokra. :)
TörlésOlyan szépek! :)
VálaszTörlésBizony. Én állandóan figyelem a webshopot és facebook oldalt, biztos, hogy még rendelni fogok. :)
Törlés