elfogytak. #2

május 14, 2015

Kissé megfeledkeztem az elfogyott termékekről. Csak gyűlt és gyűlt a zacskóm az üres flakonokkal, így most van miről írnom. Ebben a bejegyzésben a tusfürdőkről, a hajápolási szerekről és a kézkrémekről lesz szó. Az arcápolási és sminktermékeket pedig egy következő bejegyzésben veszem sorra.

Tusfürdők
Először is szeretném tisztázni, hogy a bőröm szerencsére jól reagál (szinte) minden tusfürdőre. Testápolókról, tesvajakról és olajokról ezért is nincs szó a blogon. Alig nyúlok ilyen termékekhez, hiszen szinte sosem szárad ki a bőröm. Ezért a tusfürdőktől is csupán annyit várok, hogy jól tisztítsanak és kellemes illatmámor borítson tusolás közben. A fent láthatók közül többet folyékony szappanként használtam.
A Ziaja kakaós tusfürdő illata nagyon megtetszett, amint kinyitottam a tetejét. Sajnos azonban zuhanyzás közben alig éreztem belőle valamit. :/ 
The Body Shop Moringa tusfürdője valami isteni. The Very Style Blog Szandra nagyon sokszor áradozott már erről az illatról, így nem volt kérdés, hogy egy mézvirágos terméket próbálok ki a TBS-tól. Immár én is az imádói közé tartozom. Géles tusfürdő, ami nagyon jól habzik és az egész fürdőszobát betölti finom illattal.
A Babylove tusfürdőt kézmosásra használom, konkrétan ezt töltöm a szappan adagolóba. Ez az egyik termék amiről bátran merem kijelenteni, hogy hidratál. A kacsóim sajnos télen nyáron szárazak és időnként az ekcémás viszketés is előjön. Ez a termék viszont nagyon kíméletesen tisztít. Illata ugyan nincs, de ezért is a lehető legjobb választás az érzékeny bőrűeknek.
A Dove Purely Pampering pisztácia és magnólia tusfürdője szintén szappanként funkcionált. Nagyon finom az illata és krémes az állaga. Egyébként erről a termékről is el tudom képzelni, hogy jó lehet száraz bőrűeknek, mert amíg ezt használtam, nem kellet állandóan krémeznem a kezem.
A Nivea Honey and Milk tusfürdője még a legelső Pixibagemben lapult. Én ezt az illatkeveréket nagyon szeretem. Valóban nagyon krémes, bársonyos a formulája. Szabályosan simogató érzés ezzel tusolni.
Uriage Créme Lavante pedig egy Pixiboxban lapult. Az illata nagyon finom, de nem túl tolakodó. Szintén egy krémes formula, ami hidratálást ígér. Ezt is meg tudom erősíteni, hiszen ez is folyékony szappanként végezte. De a tuti befutó számomra akkor is a Babylove.
És végül a nagy nagy kedvenc a TBS mellett az Yves Rocher Jardins du Monde magnóliás tusfürdő. Géles állagú, isteni finom illatú tusfürdő. Abszolút kedvenc. Újra is akartam vásárolni, de legutóbb sajnos nem volt. :(

Hajápolás
A Das Gesunde Plusz hajvitaminról az előző elfogytak posztban is olvashattatok. Sajnos továbbra sem tudok semmi változásról beszámolni. Nem igazán vettem észre, hogy ezektől a kapszuláktól nőtt volna a hajam. :/
A Gliss Kur Liqud Silk samponjaim utolsó darabja volt. Az éves kedvencekben olvashattatok róla. Mivel az utóbbi időben a fejbőröm érzékenységére sikerült alternatív megoldást találnom, így mostanában bátran kísérletezem.
A Balea Koffein samponjáról egy tesztet is olvashattatok. Igazából a mai napig nem tudom eldönteni, hogy volt-e növesztő hatása vagy csak épp akkor tűnt fel másoknak, hogy az utóbbi időben mennyit nőtt a hajam. Jó kis termék, kedvező áron. Szerintem egy próbát megér.
Schwarzkopf Professional BC Oil Miracle Rose haj és fejbőrápoló samponja a 2 éves Pixiboxban volt. A minta kb 2 mosásra volt elég. Sűrű géles állagú, ami nekem nagyon megtetszett. Isteni finom rózsa illata volt, de sajnos a hajamon abszolút nem maradt meg. Nagyon selymes, finom puha tapintású volt utána a hajam. Egyetlen okból nem vettem meg teljes kiszerelésben, az pedig az ár és a beszerezhetőség. 
A BC Oil Miracle Rose hajolaj az előbb említett sampon párja. Az illatra itt is ugyanaz érvényes. Kicsit nekem furcsa szilikonos érzete volt mikor felvittem, de szárítás után ez egyáltalán nem volt érezhető. Nem maradt ragacsos, olajos hatása, pusztán pihe-puha hajvégek.
A Dove Oxygen Moisture Souffle Treatment habpakolás szintén az első Pixibagembe volt, amit annyira megszerettem, hogy azóta többször is újravettem. Semmihez sem hasonlítható illata van, amit imádok és szerencsére még egy napon át érezhető. Sima, könnyen kezelhető lesz utána a hajam.
Mivel a pakolás ennyire bejött, muszáj volt tennem egy próbát a samponnal is. A termékek könnyed, dús hajat ígérnek, amit csak megerősíteni tudok. A hajtöveim nem lapultak le a használata során, nem zsírosított és ennek is nagyon klassz géles állaga van. Az ára kicsit drága, de sokszor van akcióban a DM és Rossmann polcain.
Régi kedvenc szárazsamponom volt a Syoss Volume Lift. Azonban a Balea Trend It Up totál lenyomta. Összehasonlító posztot is írtam anno. Ott minden infót megtaláltok. A Baleás tehát már egy örök darab nálam a verhetetlen ára és hatása miatt.

 Kézkrémek
Az Emoilum Special krémről, már olvashattatok a 2014 kedvencei című bejegyzésben. Állandó termék nálam, az ekcémával csak ez tud megbirkózni.
Az Eucerin pH5 kézkrémről is írtam már ITT. Az extrém szárazsággal is nagyon jól felveszi a harcot. A sűrű állaga ellenére, pedig hamar beissza a bőr.
A Balea Handkonzentrat krémje sajnos csak a téli időszakban kapható. Ha olcsó, de jó kézkrémet kerestek akkor a téli időszakban mindenképp vegyetek belőle. Nekem szinte mindenhol van. Otthon, anyukámnál a munkahelyemen, de a táskámban is mindig van egy. Azt hiszem ezzel el is mondtam mindent. :)
A CaoNatur krézkrémje nagyon kellemes illatú, amit sokáig szagolgathatunk is. Vizesebb állagú, gyorsan beszívódik, de mégis jól hidratál. Többször kerestem már a TESCOban, de csak a tusfürdőt és a testápolót találtam. :/

Van amit Ti is szívesen használtok ezek közül? Mit vásároltatok újra?

2 megjegyzés

  1. Mennyi termék! :) A Das gesunde plus vitamin jótékony hatása nekem a körmeimen tűnt fel: mostanában tavasszal kicsit lemezesen töredeznek (pedig amúgy erős körmeim vannak), ez viszont 1-2 hét alatt teljesen rendbe rakja őket. A Balea koffeines samponjához pedig valószínűleg vissza fogok térni, mert nagyon szerettem és jó tartást is adott a hajamnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát egy ideje már gyűjtögettem. :D
      Sajna nekem a hajvitamin a körmeimre se volt hatással, pedig reméltem, hátha...

      Törlés