wish(list) came true.

augusztus 26, 2015

Igen, nem csak az álmok, hanem a kívánság(listák) is valóra válnak. :) A mai bejegyzésben olyan dolgokról lesz szó, amik már szerepeltek egyszer kívánság listás bejegyzésben. Párat közülük már sikerült beszereznem, most pedig kiderül érdemes volt-e várni/beruházni rájuk.

Camaiue bőrdzseki
Nem volt egyszerű rátalálni erre a valódi bőrkabátra, és sokat vacilláltam, hogy megvegyem-e, de végül rászántam magam. Azóta is örülök, hogy így döntöttem. Mivel klasszikus a szabása és a színe így szinte biztos, hogy egy örök darab lesz számomra. Egy szó mint száz, imádom.

Kétoldalú gyöngy fülbevaló
Habár nem valódi gyöngy, de annál egyedibb ez a két oldalú megoldás. Sok helyen keresgéltem, de sehol nem láttam.  Aztán a májusi Avon katalógusba megláttam ezt a szépséget és azonnal meg is rendeltem. Először féltem, hogy majd húzza a fülem vagy lecsúszik a nagyobb gyöngy, de nem. Semmi súlya nincs és a helyén is marad. Szerintem nagyon szép, különleges és mutatós darab.

Lush Mask of Magnaminty
Már írtam róla tesztet, amit IDE kattintva elolvashattok. Sajnos nekem kicsit csalódás volt ez a maszk. Isteni az illata, kellemes, frissítő pakolás, de semmi extra. Sajnálom, hogy a wow hatás nálam elmaradt, legközelebb más kívánság listás Lush termékekkel folytatom a sort, remélhetőleg több sikerrel.

Real Techniques Expert Face brush
Nagyon örülök, hogy anno megrendeltem. Továbbra is ez a kedvenc alapozó ecsetem. Rendszeresen mosom és soha egy szál nem hullott ki, pedig nem szoktam finomkodni. Ha lesz valahol akcióba RT ecset tuti veszek még, mert nagyon jó minőségűek és nem mellesleg szépek is.

Essence Say No To Redness
Erről is írtam már a márciusi kedvencek bejegyzésben. A 2014 téli szortiment frissítés során került a boltok polcaira és azóta serényen használgatom. Szépen elfedi az enyhe pirosságot, szóval, amit  ígér azt be is tartja. Örülök, hogy megvettem.

Összességében úgy gondolom, hogy érdemes volt várni és akár több pénzt áldozni ezekre a termékekre. Remélem a jövőben is több lesz a pozitív tapasztalat, mint a negatív.

Nektek mik azok a kiegészítők, szépségápolási termékek amikre régóta vágytatok és a használat után be is váltak? 

facebook | instagram | bloglovin | magyar blogok | weheartit | pinterest | krémmánia

8 megjegyzés

  1. Az utóbbi időben nagyon vaciláltam egy MAC púder beszerzésén, de nehezen tudtam meggyőzni magam, hogy tud annyival többet, mint egy magasabb árkategóriás drogériás termék.
    Hosszas olvasgatás és mérlegelés után a MAC Studio Careblend pressed powder-re esett a választásom (Light Plus) - hááát nagyon megérte. :) Ég és föld a különbség a korábbi Rimmel púderemhez képest!!
    Illetve megvettem a Rimmel Lasting Finish 25 HR púder-alapzót is, miután láttam, hogy Te mennyire szereted. :) Azt még tesztelgetem, de szerintem kedvenc lesz így a nyár vége-ősz eleje időszakban. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaaj, ennek nagyon örülök. :) Annyira jól esett ez a visszajelzés, ezért van igazán értelme, hogy ezt az egészet csináljam. Remélem Te is megszereted a Rimmel alapozó púderét. :)))

      Törlés
  2. Hű egy ilyen hasonló fülbevalót láttam egy külföldi Youtubernél azóta vágyakozom rá:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Avonban egyébként kettesével vannak csomagolva.Fehér+szürke vagy babakék+rózsaszín kombinációkba kapható. :)

      Törlés
  3. Egy időben teljesen rá voltam kattanva a RT ecsetekre, de több helyen is olvastam, hogy az ebay dupe-ok között vannak olyan tökéletes másolatok, hogy meg sem tudod állapítani melyik az eredeti és a másolat. Ha csak meg nem nézed, mert a felirat ugye más. Ennek ellenére, lehet hogy az eredetit szerzem be, habár most már több mint elég ecsetem van. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem inkább az eredetit vedd. Hamarosan lesz egy ecsetekről szóló bejegyzés amiben szerepel majd eredeti és utánzat is.... :)

      Törlés
  4. A Lush maszkja nekem is megvolt. Gyorsan használd mert egy idő után ahogy szárad egyből potyog is, meg sem lehet vele mozdulni.
    Lehet egy ilyen gyöngyszerűségre szürkében lecsapok, télen sapka alá praktikusnak tűnik, tuti nem akad bele semmibe.
    Olyan listám van, hogy ijesztgetni lehetne vele :)
    De az jó, hogy az álmok valóra válnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már egy ideje megvan a Lush maszk, de nekem eleinte sem száradt meg, csak éreztem, hogy a hidratálókat beszippantotta a bőröm. Fura...
      A füli nem akad be semmibe, én csak ajánlani tudom. ;)
      A listám egyébként nekem is végtelen csak időnként kiragadok belőlük egy-egy darabot, amit itt bemutatok. :)

      Törlés