TAG - Miért sminkelem magam?

április 16, 2016

Az utóbbi időben egyre többen kérdezgetnek a sminkelési szokásaimról. "Mennyi időt vesz igénybe?" "Gondolkodtál-e már sminktetováláson?" és persze a kedvencem a "Ki mersz menni smink nélkül az utcára?" kérdést is feltették már. Éppen ezért úgy gondoltam egy TAG bejegyzés keretein belül elmesélem Nektek, hogy miért kezdtem magam sminkelni, mit jelent számomra a smink. Ha kíváncsiak vagytok, akkor tartsatok velem.

Mikor kezdtél el sminkelni?
Ha jól emlékszem talán általános iskola hatodik osztályos lehettem, amikor dugiban szempillaspirált használtunk a lányokkal. Anyukám persze nem örült a dolognak, tiltott is rendesen, de szerencsére a dolog elég hosszú időre ennél is maradt. A serdülőkor hozott magával még egy kevés korrektor és kb ez tette ki a sminkkészletemet 18-20 éves koromig. Aztán a sok sminkes videó megtette a hatását és szépen lassan kibővült a készletem szemöldökformázókkal, alapozóval, púderrel, pirosítóval... Ma pedig már egy kisebb-nagyobb kollekcióval rendelkezem.
(Szerintem egy tini lánynak bőven elég, ha van egy jó kis korrektora és szempillaspirálja, nem kell hogy egy fiatal lány olyan sminket viseljen, mint egy 20-30 éves nő.)

Hogy érzed magad smink nélkül?
Jól. :) Talán meglepő, pedig szerintem ez a 'helyes válasz' a kérdésre. Nem fogok hazudni, hétköznapokon szinte mindig viselek némi sminket, magabiztosabbnak és csinosabbnak érzem így magam. DE, elfogadom a saját arcomat és ki merek menni a piacra smink nélkül is. Nyilván ha bőröm rosszabb állapotban van, szeretem elkendőzni, de ezt próbálom mindig elkerülni a (jól kialakított) bőrápolási rutinnal. Hiszen ha van egy klassz bőrápolási rutinunk, amivel kordában tartjuk az arcunk állapotát, akkor nincs mit elrejteni, csak a vonásinkat kell kiemelni.

Miért szeretsz sminkelni?
Az átváltozás/átalakulás látványa miatt, de szerintem ez a szó nem állja meg teljesen a helyét. Ha sminkelek nem az a célom, hogy egy teljesen más arcot fessek magamnak, pusztán csak szeretném elfedni a hibákat és kiemelni a szépséget. Szeretem látni, ahogy egy kevés korrektortól üdébbnek hat tekintetem, ahogy egy szempillaspirállal kiemelem az egyébként láthatatlan, szőke pillákat. Amikor egy kis pirosítóval bájosabbnak és leheletnyi kontúrral vékonyabbnak hat az arcom. Én ezért szeretek sminkelni, mert utána szebbnek vagy épp egy füstösebb szemsminknek, egy cicás tusvonalnak hála csábosnak látom magam a tükörben.

Három kedvenc sminktermékem
Korrektor, szemöldökceruza és szempillaspirál. Aki régóta olvas az talán már fel is tette magába a kérdést: Ingrid, hol vannak az imádott rúzsok? Nos, igen továbbra is a kedvenc sminktermékem a rúzs, de ha mától csak három típusú terméket választanék akkor ezek lennének. Egy korrektorral könnyen eltüntethetők a szem alatti karikák vagy éppen pattanások, pigmentfoltok. A szempilláim önmagukban szép hosszúak és íveltek, de sajnos ebből a szőke szálak miatt semmi sem látható ezért a spirál elmaradhatatlan. Az igencsak gyér szemöldököm formázásával teszem fel az I-re a pontot, ezzel keretet adva az arcomnak.

Ha kedvet kaptatok töltsétek ki Ti is ezt a TAG-et. Hogyan vélekedtek a sminkelésről?

1 megjegyzés

  1. Mintha csak én írtam volna a válaszokat :) Annyi különbséggel, hogy mi szemceruzát használtunk általános iskola utolsó két évében és ha suli után bementünk a plázába, a mosdóban festettük ki magunkat vele.. :D

    VálaszTörlés