gyógyír a gyenge körmökre.

április 28, 2015

A téli hónapokban borzasztóan elgyengültek a körmeim. Folyton beszakadtak, lemezesen szétváltak, így kénytelen voltam állandóan lereszelni. Az egykor hosszú és erős körmeim teljesen eltűntek. Nem volt mese, tennem kellett valamit. A krémmánia persze akkor is a segítségemre volt, így találtam rá az Essence ultra strong körömerősítőre.


A leírás szerint kúraszerűen kell alkalmazni, maximum három héten át. Első nap felkenni, majd a harmadik nap le kell mosni az alapot és pihenni hagyni a körmeinket. Formaldehydet is tartalmaz, ami sokakat megijeszt, miszerint rákkeltő. A leírásban is szerepel, hogy "fontos, hogy a körömágybőrbe némi ápoló olajat masszírozz" hiszen a bőrt irritálhatja.

Az állandó lakkozás és a téli körömkihívások miatt nem egészen tudtam rendeltetés szerűen használni akkoriban, mégis próbáltam a használati utasítást a legjobban betartani. Heti egyszer szoktam kifesteni a körmömet, majd mikor már nem túl szalonképes lemosom és kezdetét veszi az erősítés.
Az első pár héten szinte semmi változás nem volt, ugyanúgy beszakadt, szétvált a körmöm, így maradt az állandó reszelés. Egy hónapos használat után viszont végre látható és érezhető lett a változás. Sikerült megnövesztenem a körmöm és talán még erősebbek is lettek. A harmadik hónap végére pedig már visszanyerte régi erősségét.

Próbáltam már más körömerősítőt is, de soha nem láttam a változást, ez viszont tényleg bevált. Én maradok ennél a módszernél és remélem, hogy az Essence nem vonja ki a forgalomból ezt a szuper kis terméket. Ma már ismét szép állapotban vannak a körmeim és azóta is hetente vagy kéthetente egyszer biztosan felkenem.

Ti mivel erősítek a körmötöket? Próbáltátok már ezt a kis csodát? 

0 megjegyzés