patikai termékek? igen vagy nem?

április 11, 2015

Elgondolkoztatok már azon, hogy hol vásároltok a legtöbbet szépségápolási termékeket?  Drogériák polcairól válogattok vagy inkább a parfümériákban található high-end termékek győznek meg a tökéletes bőr ígéretével? Én egyre inkább azt veszem észre, hogy folyamatosan a patikákban kapható termékek száma gyarapodik a kencéim között. Persze ennek meg is van az oka.
A patikákban forgalmazott márkák, mint például a La Roche-Posay, a Bioderma vagy a 2014 őszén érkező Nuxe mind nagy hangsúlyt fektet a szép, irritáló anyagoktól mentes összetevő listára. Az én arcbőröm ugyan rezisztens, de ez nem jelenti azt, hogy nem is kell rá figyelnem. Az ellenálló hámréteget sem kell kitenni illatanyagoknak, alkoholnak, hiszen idővel akár érzékennyé is válhat.


No de lássuk a kész tényeket, mik azok a termékek, amik engem meggyőztek arról, hogy gyógyszertárban igen is érdemes vásárolni.

Bioderma photoderm spot 50+
A 2014 évi kedvencek között is szerepelt, most pedig már a második tubust használom. A fényvédelemről remélem már nem kell mondanom, hogy mennyire fontos. Az UVA és UVB sugárzás jelentős mértékben felelős a ráncok, pigmentfoltok kialakulása miatt. Ez a termék pedig tényleg kiállta a próbát. A tavalyi törökországi nyaralás során egyáltalán nem égett meg az arcom. Az állaga nem olyan szörnyű, mint a legtöbb naptejnek, de tény, hogy mindig ez fölé kerül valamilyen mattító hatással rendelkező krém.

Bioderma atoderm moisturising stick
Szintén egy múlt évi kedvenc. Én a stick formát szeretem a legjobban, hiszen sokkal higiénikusabb, mint a tégelyes társai. Az ajkaim télen nyáron egyaránt szárazak, sőt sokszor a szám széle is kireped, amin holmi mezei ajakbalzsam sajnos nem segít. Ez viszont most már mind a múlté, a repedéseket is 1-2 napon belül meggyógyítja. Hosszan hidratál, nem kell óránként kenegetni.
La Roche-Posay effaclar duo [+]
Most ébredek rá igazán, hogy tényleg mennyire szeretem ezeket a termékeket, hiszen ez is az eddigi legjobb arckrém, amit valaha vettem. Bár többnyire csínján bánok vele és csak a pattanásokra kerül, de teljes arcon használva is csodás. Könnyen beszívódik, a szilikon tartalma miatt a bőr felszíne is simábbá válik és nem csak instant mattító hatása van. A pattanásokat pár nap alatt lehúzza.

Eucerin pH5 kézkrém
Még egy Pixiboxban volt utazó kiszerelés belőle és már akkor nagyon beleszerettem. A tubusból kinyomva egy nagyon sűrű masszív krémet kapunk, ami mégis pillanatok alatt beszívódik és nem hagy zsíros érzetet. Magam is meglepődtem, de tényleg így van. A hidratáló hatása szintén jó és az érzékeny, ekcémás kezemen is bátran használom, mert semmi irritációt nem tapasztaltam, csak a puha, bársonyos kéz tapintását.

Emolium special krém
És itt a másik életmentő kézkrém számomra. A fent említett terméket nappal, szinten tartás miatt használom, ezt a nagyon gazdag, zsíros, kifejezetten ekcémás bőrre való csodát pedig este. Eddig semmi más nem tudott mit kezdeni az ekcémás viszketéssel, csak ez. Próbáltam a sima változatát is, de az sajnos kevésnek bizonyult. Ha egyik este elfelejtem bekenni a kezem még akkor sem kezd el égni és embertelenül viszketni a bőröm. Én mindenkinek csak ajánlani tudom. Az ára ugyan nem túl baráti, hiszen 2700 Ft-ért csak 75 ml kapunk, de aki tudja milyen szenvedéssel jár ez a bőrbetegség annak minden pénzt meg fog érni.

Remélem sikerült rámutatnom a lényegre, hogy miért is érdemes szétnézni a patikákban forgalmazott szépségápolási termékek között. Azonban itt is mindig nyitott szemmel kell járni, az INCI lista "ellenőrzése" mindig nagyon fontos, bárhol is vásároljunk. Az az elsődleges szempont, hogy mit tartalmaz az adott krém.
No de a sok jó után van amibe bele lehet kötni, mégpedig az áruk. Szerintem a legtöbb termék drága, de vegyük figyelembe azt is, hogy mennyi olcsóbb drogériás terméket vásárolunk/vásároltunk meg, ami nem vált be. Ha kicsit utána számoltok akkor a sok alacsony ár egész komoly összegé válik a végén. Az én tapasztalatom azt bizonyítja, hogy érdemes több pénzt áldozni rájuk. Persze volt olyan is, ami kevésbé vált be, de kidobnom sosem kellet semmit.

Ti hol vásároltok? Szeretitek a patikai márkákat?


7 megjegyzés

  1. Én az arcápolóim nagyobb részét online rendelem (Paula's Choice, Korea...), néhány dolgot vásárolok gyógyszertárban és még kevesebbet drogériában.
    A fenti márkák közül az én fürdőszobapolcomon a Bioderma Sensibio termékcsalád tagjai találhatóak meg: Photoderm, Sensibio AR, Sensibio Forte és a micellás víz - ezekkel meg vagyok elégedve, bár az áruk valóban lehetne egy picit alacsonyabb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Paula's Choice termékeket én is szeretnék majd kipróbálni, de sajnos az áruk nekik sem túl baráti. Koreai kívánság listám is van csak sose jutok el a rendelésig. :D
      A Bioderma híres micellás vizét még nem próbáltam, de ha egyszer akciós lesz veszek majd egyet, mert mindenki ódákat zeng róla.

      Törlés
    2. A micellás vizek épp akciósak! Bár kettőt kell venni, mert kettesével vannak csomagolva (2*250ml kb 4.500 ft), de érdemes összebeszélni valakivel, aki szeretné kipróbálni! :)

      Törlés
  2. A kedvenc arcápoló termékeim a La Roche-Posay termékek, úgyhogy egyértelműen PATIKA, ha az arcomról van szó :) De a Cicaplast sem hiányozhat itthonról. Most a Glamour-napoknak köszönhetően az Uriage DS emulziót és a Bariesun naptejet próbálom ki, így most végre lecsekkolom mit tudnak más gyógyszertári krémek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cicaplastot még nem próbáltam, de sok jót hallottam róla. Egyébként az uriage sem lehet rossz. Eddig csak egy pixiboxos mintát próbáltam tőlük, de az nagyon tetszett.
      Most egy Nuxe hidratálóm van és az is nagyon jó csak azért nem is írtam ebben a posztban róla mert még kevés ideje használom.

      Törlés
  3. Krémmánián néztem ki magamnak anno egy La Roche-Posay arctisztítót, de egyelőre ezeknek az ára tartott vissza, hogy megvegyem. Persze szeretnék majd mindenképp kipróbálni egyet s mást, addig viszont a drogériák (főképp DM) polcain kutakodok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha drogéria akkor nálam is a DM. :) Ha valaki olcsón jót akar venni akkor mindenképp érdemes a Baleás vagy Alverdés termékek között szétnézni.
      Egyébként érdemes a LRP Bioderma stb facebook oldalát figyelni mert mindig kiírják ha valami akciós. Én is szinte csak akciósan vagy glamour kuponnal veszem ezeket a termékeket.

      Törlés