Seregszemle - 2017 tavasz
június 20, 2017
Végre itt a nyár, lehet sokat strandolni, pihenni és élvezni a szünetet. Jah nem, azok az idők sajnos felettem már eljártak és a nyári hőséget már nem igazán tudom úgy élvezni, mint gyermekként. Az én évszakom a tavasz, de azt hiszem, ezt már tudjátok. Ez a kedvenc évszakom, ekkor születtem és úgy, ahogy van imádom a tavaszt. Fájó szívvel tehát, de most búcsúzzunk tőle és lássuk, mik történtek ez idő alatt velem és a bloggal.
Márciustól májusig elég sok téma került a középpontba, de a posztok száma sajnos továbbra sem túl sok. DE, tartom magam ahhoz, hogy inkább kevesebb, de minőségi tartalmat gyártsak Nektek. Olvashattatok pár sminkújdonságról, volt szó elfogyott termékekről, kívánságlistáról, született összehasonlító poszt, szemöldök kisokos, de a tudatos arcápolásról sem feledkeztem meg. Mindezek mellett készült egy NOTD és végül, de nem utolsó sorban egy interjú is.
Márciustól májusig elég sok téma került a középpontba, de a posztok száma sajnos továbbra sem túl sok. DE, tartom magam ahhoz, hogy inkább kevesebb, de minőségi tartalmat gyártsak Nektek. Olvashattatok pár sminkújdonságról, volt szó elfogyott termékekről, kívánságlistáról, született összehasonlító poszt, szemöldök kisokos, de a tudatos arcápolásról sem feledkeztem meg. Mindezek mellett készült egy NOTD és végül, de nem utolsó sorban egy interjú is.
TESZT
SZÉPSÉGÁPOLÁS
Márciusban nagyon hirtelen jött a jó idő, ami végre egy kis lendületet hozott a monoton téli napok után. Jó volt végre kimenni a szabadba, beszippantani a virágok illatát, hallani a madarak csicsergését. Aztán kicsit ismét rosszra fordult az idő és úgy tűnt nem is lesz igazán szép tavaszunk, de szerencsére április felé haladva ez egyre jobb lett. Ebből kifolyólag az igazi tavaszi megújulást számomra abszolút az április hozta meg.
SMINK
Idén
április 11-én betöltöttem a 25. életévem, ami azt jelenti, hogy már hivatalosan is
használhatok ránctalanító krémet. :D Viccet félretéve azt hiszem ez egy elég
komoly fordulópont. Nagyon furcsa, hogy már külön élek, hogy van egy
saját kis fészkünk a párommal, hogy az okoz örömöt, ha találok egy
szuper új tisztítószert. :D Ugyanakkor mégis kicsit furcsa, hiszen ez már
abszolút a felnőtt élet. Igazából nem is szeretnék mást, mert ez így jó,
ahogy van, csak egyszerűen hol fiatalnak érzem magam a dolgokhoz, hol meg
szinte nyugdíjasnak. :D Tudom elég összevisszaság, amit most leírtam, de
remélem azért van, aki hozzám hasonlóan érti, mit szeretnék mondani. :D
KEDVENCEK
Visszakanyarodva a blog életéhez: az áprilist nagyon szerettem, rendkívül
produktív voltam. Előre elkészítettem egy egész hónapnyi bejegyzést,
Facebook cikkeket ütemeztem és iszonyatosan élveztem az egészet.
Újra picit olyan volt, mint mikor elkezdtem a blogot írni, hihetetlen
lelkes voltam és nagyon nagy örömmel töltött el minden egyes kis poszt
megírása.
NOTD
Májusban viszont totál ellustultam (ismét). Habár a lelkesedés még
mindig megvan, csak az időm fogyatkozott meg. Elég sok minden volt az
utóbbi időbe: a papám születésnapja, a nagynéném 50 éves lett és még
egy iszonyatosan jó leánybúcsún is túl vagyok. Ezek a hétvégi programok
mellett pedig nem mindig könnyű megtalálni azt az időt, amikor igazán
nyugodtan tudok foglalkozni a bloggal. Éppen ezért egyre jobban
kacsintgatok a bullett journal felé. Mindig is szerettem rendszerezni a
dolgokat, naplót vezettem, majd később határidő naplóba jegyzeteltem,
most pedig már csak az emlékeztetők és a post-it papírok hevernek
mindenütt. A bullet journal pedig egy szuper személyre szabható
rendszerezést nyújthat. Ha valakinek van ötlete, tapasztalata hogyan
fogjak neki az bátran ossza meg. :)
SZEMÉLYES
Interjú Csősz Renivel a Beauty and Fashion Blog írójával
Mi történt veletek tavasszal? Melyik volt a kedvenc bejegyzésetek?
Azt hiszem, nem kell nagyon magyaráznom, hogy mennyire szeretem a tavaszt. Összességében a kisebb hullámhegyek és völgyek ellenére jól
telt ez az időszak. Remélem Ti is élveztétek ezt a csodás évszakot. :)
Mi történt veletek tavasszal? Melyik volt a kedvenc bejegyzésetek?
2 megjegyzés
Szia :) Szerintem is jobb a kevesebb és minőségibb posztot írni, mint sokat, amin látszik, hogy az alkotója nem szánt rá sok időt. A kedvenc posztom az elmúlt időszakból a kedvencekről szóló bejegyzésed.
VálaszTörlésA bullet journal jó ötlet, habár én inkább gyűrűs naptár párti vagyok. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én csak nemrégiben kezdtem a blogolást, de nekem nem megy az, hogy akkor betervezzem mikor, milyen időközönként legyen poszt. Van amikor leülök, és megírok, vagy megszerkesztek egy bejegyzést, van egy füzetem is hozza, de nem szentírás, hogy mindig szombat délután legyenek készen. Továbbra is sok sikert a bloghoz, meg az élethez. Ha van kedved, nézz be hozzám :)
http://theworldaccordingtoorsi.blogspot.ro/
A bullet journal-lal az a bajom, hogy szerintem csúnya lenne, mert nem tudok annyira szépen írni és rajzolni. :D Keresgéltem már sablonokat, meg hasonló gyűrűs füzeteket, de egyelőre még mindig a sima jegyzeteknél tartok. :D
TörlésNekem általában hétvégén van időm a bloggal foglalkozni, de apróbb ezzel kapcsolatos dolgokat a hétköznapokon is igyekszem beiktatni. Persze ez nálam sem szentírás, van, hogy eltervezem, hogy írni fogok, de ha nem megy gördülékenyen inkább hagyom és képet szerkesztek vagy valami hasonlót. :)
Köszi a kommentet és sok sikert Neked is. :)