NOTD #8

december 14, 2014

A Glamour napok alatt sikerült három körömlakkot is beszereznem. Ahogy a szerzeményes bejegyzésben is ígértem készítettem egy manit a két Rimmel lakkal, hát íme.
Igen, aki követ Facebookon vagy Instagramon annak ismerős lehet ez a manikűr, hiszen ott már töltöttem fel képet róla. :) Ha szeretnétek hamarabb értesülni a közelgő posztokról vagy információkról kövessetek a közösségi oldalakon is.

Rimmel 60 second
(842 too cool to tango)
Eddig még nem volt ilyen lakkom, sőt talán egyetlen egy Rimmel lakkom se, de már bánom, hogy korábban nem szereztem be. A színe nekem nagyon tetszik és a homoklakkal szerintem nagyon jó párost alkotnak. Őszi-téli színnek egyáltalán nem mondanám, talán nem is ilyen időben kéne viselnem, de miért is ne viselhetnék élénk világos színeket ilyenkor is? Egy icipicit nekem folyós az állaga, de szépen lehet vele dolgozni és valóban hamar megszárad. Na jó azért 60 másodperc azért lássuk be, hogy kissé irreális, de ez ügyben is jól teljesített. Két rétegben fed igazán szépen. Amiért nagyon megszerettem az pedig a tartóssága. Fedő és alaplakk nélkül kentem fel vasárnap délután és csütörtökre érte el azt a szintet, hogy már lemostam. Igazából 4 nap múlva is volt olyan körmöm, amin hibátlan volt, de a legtöbbnél a végeinél kicsit megpattant.

Rimmel sweetie chrush
(012 bluberry whizz)
Ez az első homoklakkom és ezzel is elégedett vagyok. Elsősorban annak ajánlom aki szereti a nem megszokott textúrát, illetve azoknak akik kicsit ügyetlenek a lakkozásnál. Ezt szinte mindegy, hogyan kened fel, mert a végeredmény így is szép lesz. Ez is 2 rétegben van a körmömön. Meglepődtem mert azt hittem ez tovább bírja majd, mint a világos társa, de ez már egy-két nappal előtte minimálisan lepattogzott, szintén a körmöm végéről.


Összességében elégedett vagyok mind a kettővel, alap- és fedőlakk használata mellett pedig még tovább élvezhetjük a velük készült manikűröket. :)

Nektek van Rimmel 60 second vagy a sweetie chrush kollekcióból lakkotok? Hogy tetszik ez a mani?

facebook | instagram | bloglovin | magyar blogok | weheartit | krémmánia

6 megjegyzés

  1. Such perfect colour! In love!

    www.julialundin.com

    VálaszTörlés
  2. Nem szoktam kékkel lakkozni, de ez a két szín nagyon szép együtt! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jók együtt, elő kellene már vennem ezt a sweetie crush lakkom... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretem, csak kár, hogy olyan kevés színben kapható. :(

      Törlés